A világ első zárt borvidéke, ami 2002 óta az UNESCO védettsége alatt áll. Változatos, sokszínű, színes, mindezt gyakorlatilag három szőlőfajtán keresztül is képes megmutatni.
Tokajt már Anonymus is említette a honfoglalással kapcsolatban, az első szőlőhöz kapcsolódó említés azonban IV. Bélához köthető, egy 1252-es Olaszliszka környéki terület adományozási levelében. Tokaj-Hegyalja igazi jelentőségre a XVI. század második felétől tett szert, mint a Rákócziak mintabirtoka, a családnak jelentős bevételi forrása származott az eladott tokaji borból. A tokaji aszú első írásos említése 1571-ből származik. Sajnos a filoxéra járvány jelentős fajtaszám csökkenéssel járt, de a legkomolyabb csapást a szocialista nagyüzemi gazdálkodás mérte a borvidékre. A rendszerváltás szerencsére új lendületet adott, a fejlődés a mai napig érezhető.
Talajadottságai elképesztően változatosak, az egykori vulkáni tevékenység megszámlálhatatlan kőzet- és formatípust hozott létre. Nem ritka, hogy a legjobb adottságú dűlőkben 30-nál is több különböző talajréteget találunk. Ez pedig a borok komplexitásában köszön vissza.
A fő szőlőfajták a furmint, a hárslevelű és a sárgamuskotály, mellettük a kövérszőlő, a zéta és a kabar engedélyezett még, de jelentőségük sokkal kisebb. A szép savaknak köszönhetően hosszan érlelhető száraz és a cukortartalomhoz képest meglepően könnyed, jól fogyasztható édesborok készülnek belőlük. A borvidék egyik csodája a botritisz. Megjelenésekor a cukor és savtartalom koncentrálódik a bogyókon belül, így a tokaji édes borok jó egyensúlyú, élénk, gyümölcsösségüket sokáig megtartó tételek. Tokajról képtelenség az aszú nélkül beszélni. Készítési módja egyedülálló a világon, a botritisz máshol is megjelenik, de a szemenkénti szüret csak itt létezik. Komplex, koncentrált, a mikro-oxidációnak köszönhetően igazán mély borok, amit sok szakértő nem desszertbornak tart, hanem terroir-jegyeket is hordozó boroknak, melyekben maradékcukor is található.