A filozófiánk magja, hogy magas minőségű bor előállítása a megfelelő termőterületeken, a megfelelő technológiai infrastruktúrán és a megfelelő hozzáálláson alapul.
A titok: a legjobb helyen a hozzá leginkább illő fajtával, tökéletes feldolgozás mellett készüljön a bor. Ennél a “szentháromságnál”, hiszem, hogy nincs feljebb.
Hárman egyetemi barátként, mindhárman Tokaj-Hegyalja környékéről származva.
Mindhárman másban vagyunk jók, így kiegészítjük egymás munkáját
Így összefogtunk és megalapítottuk borászatunkat.
A tállyai történelmi első osztályú területek része. Sokszínű, kevert, alapkőzetű terület. Jellemzően jó vízháztartású, főként déli kitettségű dűlő. Borára is ez a sokszínűség jellemző, sokat tud változni az érlelés során, idő kell neki.
Félszáraz gyöngyöző bor, mely a tállyai Görbe dűlőből származó termésből készült. Illatban kicsit elbújva, a kortyban a barack és a barackmag körüli csonthéjas ízek jelennek meg friss üde savakkal. A buborék mennyisége nem tolakodó, nem bántóan szúrós. A könnyedebb stílus mellett is jönnek benne az ásványok. Ezt a címkét is Fehér Dániel Soma készítette nekünk, a név eredete pedig az, hogy a Margareta (ahogy a Gréta és Margit is) gyöngyöt jelent. A nálunk való közvetlen elérhetőség mellett a kedves fogyasztók az internet világában a WineMaster -nál Budapesten a Ganz Söröző-ben és a Katica kávéház és delikátesz-ben, Tállyán pedig a Nyerges Udvar / Prés Bár -ban érhetik el. Könnyebb nyárestéhez, de egy szilveszteri vacsorához is kiválóan passzolható!